Az IBSSA és a Máltai Lovagrend (KMFAP) közös Évzáró klubnapja Pécelen – 2018


Hagyománnyá vált, hogy a végéhez közeledő évet lezáró klub estet Szöllősi Ferenc Attila – Pécel város polgármestere, az IBSSA tagja, Máltai lovag meghívására – tagtársunk városában, a csodálatos Pekáry Kastélyban tartjuk. Idén erre a nagyon vidám hangulatban zajló összejövetelre 2018. november 30-án, pénteken került sor.


A karácsonyi díszbe öltöztetett nagyteremben, közel százan gyűltek össze, több biztonsági szervezet és lovagrend képviseletében. Galovtsik Erik klubelnök bevezetője után Prof. Popper György, az IBSSA elnöke, a KMFAP Nagymesterének Általános Helyettese, Magyar Nagyperjel és Szöllősi Attila, a város polgármestere köszöntötték a jelenlévőket, köztük kínai, kárpátaljai, macedón és német IBSSA tagokat.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Dr. Fialka György, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SZVMSZK) elnöke és Dr. Hossó Zoltán, az IAPA elnöke is.



Az IBSSA elnöke rövid tájékoztatást adott a nemzetközi szervezet jövő évben tervezett legfontosabb eseményéről: Az alapításának 25. évfordulóját jövőre ünneplő IBSSA és társszervezetei – IAPA, IPA, Europolice Federation – együttes döntése szerint 2019. november 1-3. között Máltán kerül megrendezésre a XXII. IBSSA Kongresszus és a 7. Partnership for Security Nemzetközi Konferencia és Díjkiosztó ünnepség.

Dr. Lázár László, az ismert kiképző és harcművész mester az évzáró klubnapon vette át a Harci Művészetek Európai Dicsőségcsarnoka (Hall of Fame of Europe) tagjai közé választását igazoló diplomát és emlékplakettet, mivel 2018. november 18-án, a németországi átadási ünnepségen, sérülése miatt, nem vehetett részt.
A díjat átadták: Prof. Popper György – a “Hall of Fame European Martial Arts” Tiszteletbeli Elnöke, Mr. Winfried Raithel – 13-szoros nehézsúlyú Kick Box világbajnok, a Kaszkadőrkirály-ként ismert német filmszínész, a Hall of Fame kitüntetettje és Grünberger Péter – a testület közelmúltban kinevezett főtitkára.



Ezúton is köszönetünket fejezzük ki Polgármester úrnak a nagyvonalú vendéglátásért, a gazdag és nagyon finom étel és ital választékért, a zenés programért, a barátságos estért, ahol minden jelenlévő nagyon jól érezte magát.
Sir Bánó Istvánnak, a Máltai Lovagrend Magyar Nagyperjele helyettesének pedig hálás köszönet a gyönyörű karácsonyfáért. Figyelmes gesztusával teljessé tette a karácsonyi időszak különleges hangulatát.



A résztvevők a közelgő karácsony jegyében elhangzott jókívánságokkal búcsúztak egymástól.

2018. december 12.